BEFŐTTADÓ AKCIÓ

Indul a közösségekre épülő, egész országra kiterjedő játék!


A játék neve "befőttadó akció".

Lényege egy sajátos bemutatkozási és kapcsolatteremtési lehetőség megteremtése kistelepülések baráti közösségei, egyesületei, alapítványai stb. számára egy játékon keresztül.
Olyan kisközösségek jelentkezését várjuk a játékra, akik aktivitásukkal demonstrálni szeretnék a kistelepülésen élő közösségek erejét és sokszínűségét, és fontosnak tartják a közösségi kapcsolatok életre hívását.







Feladat:



A játékban való részvételhez mindössze egy befőttesüvegre lesz szükségetek! Töltsétek meg olyan tartalommal, mely képes tulajdonságai által jellemezni, bemutatni benneteket mint közösséget, vagy tükrözi közösségetek karakterét, identitását, akár múltját-jövőjét. A belehelyezendő tartalom tetszőleges - tárgy, üzenet, anyag, stb.!



Jelezzétek részvételi szándékotokat a megadott e-mail címen (konfeszt@gmail.com), mi ekkor felkeresünk benneteket!



Az összegyűlt, közösségek neveivel felcímkézett befőttes üvegeket a konfeszt napján november 12.-én, mint tájba olvadó "tárgy erdőt" kiállítjuk a malomkertben. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy kezdetben a kiállított, átértelmezett befőttesek tartalmának megismerése által, majd az esemény kapcsán személyesen is megismerkedjetek egymással, ami alapját képezi egy majdani értékes közösségi hálózatnak!



Végül a Konfeszt záróvacsoráján, a kapcsolatteremtést és jövőbeni együttműködés reményét szimbolizálandó akcióként gazdát cserélnek az üvegek!



A folytatás rajtatok múlik! 

Jelentkezzetek!